„Megy a gőzös, megy a gőzös Batinára!
Írta: Hordósi Dániel 2012. szeptember 03. hétfő, 13:12
Mára már nyilván csak az idősebbek emlékezetében él a valamikori Nagyharsány–Beremend–Pélmonostor–Kiskőszeg vasútvonal, amely hosszú ideig összeköttetésben tartotta a hegyaljai településeket a nagyvilággal.
A kiegyezés utáni Magyarországon hirtelen fellendült az iparosodás és velejárójaként a vasútépítés is. Ennek következtében épült meg többek között a 962-es, azaz a Nagyharsány Beremend–Pélmonostor–Kiskőszeg vasútvonal is. A vonal teljes hossza 51 km volt, és 14 állomást kötött össze, melyekből a mai Horvátország területére esett kilenc, mégpedig: Petárda, Baranyaszentistván, Benge, Baranyavár (Pélmonostor), Karancs, Hercegszőllős, Csúza,Vörösmart és Kiskőszeg. A vasútvonalat hivatalosan 1910. július 31-én adták át a forgalomnak. Kezdetben igen élénk forgalmat bonyolított le, hiszen általa az emberek könnyedén és gyorsan eljuthattak a környező városokba.
– A vonalon kezdetben gőzmozdony járt, alkalmanként 2-3, de volt hogy több kocsit is húzott. – mesélte a csúzai Rózsa Kati néni, aki maga is sokat utazott a vonaton. – Az első szerelvény minden reggel 4.30-kor indult Kiskőszegről Pélmonostorra. Ezzel a járattal általában a munkások utaztak, a piaci napokon a piacra igyekvő asszonyok is ezt a járatot használták. A vonat 7.45-kor ért vissza Batinára, visszaútján a gyerekeket szállította iskolába Karancsról, Csúzáról Vörösmartra, illetve Batinára. Délután ötkor ismét elindult a gőzös, ezúttal Eszék irányába, ezzel utaztak haza a diákok. Volt még egy járat, amely ötkor indult Pélmonostorra, és egy, amely Eszékről jött késő este, 10 óra tájt. Az esti vonat általában az éjszakát Kiskőszegen, a kompkikötőben töltötte, és onnét másnap reggel folytatta is az útját.
A csúzai csodavonatjegy
Érdekesség, hogy az egyetlen település, ahol a vonat minden alkalommal kétszer állt meg, Csúza volt, ugyanis a gőzmozdonyok rendszeres „itatásra” szorulnak , az itató pedig Csúzán volt. Az itatásra azért volt szükség, hogy pótolják a kazánból elpárolgott vizet.
Itt történt meg egyszer, hogy Márokról egy sokác bácsika átjött a hegyen Csúzára borért. És nagy ámulattal nézte a vonatot, soha nem látott előtte ilyesmit, azt sem tudta, hogy micsoda. Mivel a sínekhez közel állva nézelődött, a masiniszta rákürtölt, hogy menjen az útból. Ő pedig azt hitte, hogy a vasparipa így üdvözli, ezért megemelte kalapját, és fejet hajtott előtte. Amikor hazaért az öreg sokác, nagy boldogan újságolta, milyen csodát látott Csúzán: ”Jaj, asszony, képzeld, milyen csodát láttam Csúzán. A sporhelt húzta a ruhásszekrényeket, és még üdvözölt is.” Másnap tömegesen érkeztek a sokácok Csúzára, hogy meglássa ezt a csodát, és mind egyszerre tisztelegtek a nekik kürtölő mozdony előtt.
A hanyatlás kora
A 60-as évekre igencsak megcsappant a vasúton utazók száma, ehhez nyilván sokban hozzájárult a gépkocsik elterjedése, valamint az autóbuszok megjelenése is. A járat csakhamar veszteségessé vált, és alapos modernizációra lett volna szükség, amire az országnak nem volt pénze. Igaz, egy időre megjelent a dízelüzemű sínbusz, ami olcsóbbnak bizonyult ugyan, de ez sem tudta megmenteni a helyi vasutat, ezért 1968. május 25-én megszüntették a személyforgalmat. Ezután teherforgalom még volt egy ideig, de a rossz állapotú vágány miatt az is egyhamar megszűnt. Idővel felszedték és elhordták a síneket, a bakterházak, vasútállomások épületei azonban még sokáig megmaradtak. Karancson a mai napig áll a régi vasútállomás épülete; igaz, most kocsmaként üzemel. Az állomások a hegyaljai falvakban is megvoltak egészen a közelmúltig, amikor is a vasútvonal vonalán megkezdődött egy öntözőcsatorna kialakítása, ennek következtében a fennmaradt épületeket is lebontották. Mára már csak az utcanevek jelzik, hogy egykoron vasút járt ezen a vidéken: azokon a településeken, ahol járt valamikor vonat, szinte egytől egyig van Vasút utca.Megy a gőzös, megy a gőzös Batinára!”
Forrás: Új Magyar Képes Újság, Horvátországi magyar hetilap, http://www.huncro.hr/huncro.hr/riportok/3617
|
