Zalalövő - Magyarország vasútállomásai és vasúti megállóhelyei

A vasút kiépítése

Zalalövőre a vasút 1906-ban ért el, ekkor adták át az akkor még csak átmenő állomását Körmend-Zalalövő-Őriszentpéter-Muraszombat vonalon. A Zalaegerszegre vezető, szintén helyi érdekű vasutat 1913-ban nyitották meg, ekkor vált Zalalövő állomás csomóponti állomássá.
Az állomáson HÉV típustervek szerint III. osztályú felvételi épületet emeltek, amelyet azóta felhagytak, de az állomás Zalaegerszeg felőli végén az épület még ma is áll, lakják.
Az új, mai felvételi épületet 2000-ben adták át, a Zalalövő-Őriszentpéter-Őrihódos(országhatár) vasútvonal újjáépítésével összekapcsolva.

Állomások

Zalalövő községhez később hozzácsatolták a közeli (mai nevén) Zalapataka községet, melynek két megállója volt. A fent említett nevűn kívül a Körmend-Zalalövő vonalon is volt egy megálló Zalapatakalja néven, ez azonban már az 1971-es menetrendben sem szerepel.

Az új felvételi épület

Tervező: Nagyhegyi Éva

A Zalalövői vasútépítés története

Az első terv

Thassy Imre és más zalalövői birtokosok már 1889-ben kérték a megyétől egy Körmend-Zalalövőn át-Rédicsig tervezett helyi érdekű vasút támogatását. A megye a kérelmet ekkor elutasította, de kilátásba helyezte, hogy egy esetleges későbbi időpontban támogatni fogja a vasutat.

Újabb tervek, előmunkálati engedély

Csaknem egy évtized múlva kerültek csak újra napirendre a vasútépítésről szóló tervek. Barthalos István 790 kataszteri holdnyi birtokkal rendelkezett a közelben, ő lett a települést érintő vasútvonalak kiépítésének fővállalkozója. 1898. november 19-én kapott előmunkálati engedélyt a Körmend-Zalalövő-Csömödér és tovább Rédicsig, a Zalalövő-Zalaegerszeg, és a Körmend-Zalalövő-(Őriszentpéter)-Muraszombaton át Radgona felé az akkori országhatárig vezető, gőzvontatású helyi érdekű vasútvonalak megépítésére. Elsőként a Körmend-Zalalövő-Muraszombat vonalat vették tervbe.

Zalalövő álláspontja a vasútról, támogatások

Zalalövő minden lehetséges eszközzel megpróbálta előremozdítani az ügyet: folyamodványt intézett a megyéhez, amelyben kérte, hogy a vállalkozó vasút támogatási kérvényét részesítsék kedvező elbírálásban. 1900. február 12-én a közgyűlés törzsrészvények ellenében a 60.000 korona támogatást megszavazta a vasút számára, és hozzátették, szeretnék, ha mielőbb a Zalaegerszeg-Zalalövő vonal is megépülne. 1900. július 22-én Zalalövő, Zalapataka és Zalamindszent képviselőtestülete határozatot hozott az építendő vasút támogatásáról: 24.000, 12.000 és 12.000 koronát ajánlottak fel, melyet a községek ötven évre szóló kölcsönből kívántak fedezni.

A kölcsönök

A kölcsönt a körmendi takarékpénztárból vették fel, azonban Zalalövő és Zalamindszent csak 1906-ban, Zalapataka pedig csak 1908-ban, a vasút átadása után kaphatta meg a pénzt. Zalalövő ekkor végülis 23.000 koronára szállította le a támogatást, Zalamindszentnek pedig a kereskedelemügyi miniszter rendeletére kellett 7.200 koronára csökkentenie az összeget. Zalapataka kifizette a 12.000 korona felajánlását.

Zalalövő bizalma

A vasúttársaság alakuló ülését 1905. november 14-én tartották Budapesten. A községek nagyon várták és támogatták a vasút ügyének előrehaladását. 1904-ben Zalalövő még a városi jellegű községek sorába sem vétette fel magát, mondván, hogy a falu fejlődését a vasút megépítése fogja biztosítani. Szintén 1904-ben nyilatkoznia kellett a községnek, hogy fent kívánja-e tartani a négy kocsmájának mindegyikét, melyre a képviselő-testület válasza az volt, hogy a falunak szüksége van az összes kocsmára, mert a hamarosan elkészülő vasút csak növelni fogja azoknak az átutazó vendégeknek a számát, akik mindig ezekben a kocsmákban szállnak meg. A vasút átadásakor a két közelebbi kocsma tulajdonosa annyira bíztak a vasút révén megnövekvő forgalomban, hogy kocsmájuk kibővítését is fontolóra vették.

Az első vonal átadása

A Körmend-Zalalövő-(Őriszentpéter)-Muraszombat vasútvonalat, Zalalövő első vasútját végül 1906-ban adták át a forgalomnak.

A második vasútvonal terve

Ezt követően megkezdődött a 24,6 km hosszú Zalalövő-Zalaegerszeg vonal építése is. Barthalos István benyújtotta kérelmét, amit a megye 1907. május 13-i közgyűlése törzsrészvények ellenében, km-ként 6.000 koronát számítva elfogadta. Kikötésnek megjelölte, hogy a két vonalon közlekedő vonatoknak Zalalövő állomáson csatlakozást kell biztosítania a vasúttársaságnak. A megye továbbá felhívta az érintett települések figyelmét, hogy erejükhöz mérten anyagilag is támogassák az épülő vasútvonalat, továbbá, hogy ne takarékoskodjanak ezen a beruházáson, mert ha így nem lesz vasútállomásuk, és gazdasági érdekeiket sem tudják akkor érvényre juttatni. 1911. március 6-án a zalalövői képviselő-testület törzsrészvények ellenében 12.000 korona támogatást szavazott meg az Egerszeg-Lövői vonal megépítésére. A támogatás feltételeként a község azt kérte, hogy a vasutat a Zala folyó völgyében vezessék.
Ezekben az években Zalalövő teljes mértékben a vasút felé orientálódott. Minden felértékelődött, ami a vasút közelében feküdt. 1909-ben rendbehozták a vasútállomásra vezető utat.

Zalapatakalja álláspontja a zalaegerszegi vonalról

Zalapataka állásfoglalása a Zalalövő-Zalaegerszegi vasútvonalat illetően már nem volt ennyire egyértelmű. Barthalos István 6.000 korona támogatást kért tőlük, a képviselő-testület 1912. július 28-án 4.000 koronát helyezett kilátásba, azzal a feltétellel, ha Zalapataka vasúti megállóhelyet kap. Ez a lakosságot is foglalkoztatta, ezért rendkívüli közgyűlést hívtak össze ennek ügyében 1912. augusztus 15-re. Barthalos a közgyűlésen felsorolta a támogatás mellett szóló érveket, majd szavazás kezdődött, ahol mellette és ellene is ugyanannyian szavaztak, ekkor a községbíró szavazata a döntő. A községbíró nemmel szavazott, azzal az indoklással, hogy a megállóhely építését a község óhajtja ugyan, de a Körmend-Zalalövői vasút támogatásához felvett hitel törlesztése a pótadót annyira megemelte, hogy újabb terheket óvatosságból már nem mernek vállalni.

A megálló nagyon kell

A megállóhely létesítését szorgalmazók azonban nem nyugodtak bele a vereségbe, akik egyúttal a megye azon álláspontjával értettek egyet, hogy takarékoskodni bármin lehet, csak a vasúton nem. 1912. szeptember 14-én az ügyet újból napirendre tűzték. Barthalos István ekkor vasúti őrház építése és törzsrészvények ellenében ekkor már csak 4.000 korona támogatást kért. A név szerinti szavazásnál az anyagi megfontolások most már háttérbe szorultak, és nagy többséggel megszavazták, és kikötötték, hogy a vasúttársaságnak a Csekéki malomhoz vezető útnál egy megállóhelyet és őrházat kell létesítenie (ez a mai Zalapatakalja megállóhely). A pénz előteremtésére 10 év alatt törlesztendő kölcsönt vesznek fel. A megálló melletti legfőbb indíték valójában az volt, hogy a megálló létesítésétől a patakiak az annak közelében lévő közbirtokossági kocsma forgalmának és értékének növekedését várták. Azt várták, hogy így nagyobb bérért lehet a vendéglőt kiadni, és a többlet a kölcsön törlesztőrészletét fedezni fogja. A kereskedelemügyi miniszter azonban közbeszólt, és Zalapatak számára a kölcsön felvételét nem engedélyezte, mondván, hogy már így is nagy pótadóval van terhelve a lakosság.
A megállóhely azonban ezalatt 24.000 koronás költségből felépült. Barthalos István persze megpróbálta a megígért pénzt behajtani, és azzal fenyegette a községet, hogy a megállót megszüntetik, és az épületet vasúti lakássá alakítják át, ha a község nem fizeti ki a 4.000 koronát.
A pénz megszerzésére vonatkozóan több javaslat is előkerült. Az egyik legésszerűbb az volt, ha a 4.000 korona rövid lejáratú kölcsönt hosszú, 50 éves törlesztő időre veszik fel. A község azonban semmilyen módosítást nem fogadott el, hiszen a helyzet tulajdonképpen kedvező volt számára. Az fizetéstől eltiltó kereskedelemügyi miniszteri leirat éppen jókor érkezett: a megálló már elkészült, viszont fizetnie így nem kellett, és akárhányszor jelentkezett a vasúttársaság a követeléssel, a község mindig elővette a leiratot és kijelentette, hogy nem tehet semmit.

Az első vonat Zalaegerszeg felől

Mindeközben a Zalaegerszeg-Zalalövő vonal elkészült, és 1913. október 8-án reggel 8.45 indulással végiggördült az első vonat. S hogy Zalapatakalján végül is megállt-e, arról nem beszélnek a források, de ha megállt, ha nem, közlekedésével a vonal mellett fekvő községek távolsága nem csak valóságban, de képletesen is csökkent, a vonat összekötötte őket egymással, gazdasági, társadalmi, szellemi felemelkedésük lehetősége megsokszorozódott.

Forrás: Molnár András: Zalalövő története - az ókortól napjainkig, 1998. ISBN 963 03 5378 4 [pdf]

Dél-Dunántúli Kéktúra bélyegzőhely.